1.
Azért neveznek Csámpinak, mert olyan csámpás a járásom. Persze, hogy csámpás, mert meggémberedett mikor anyám kitett lakni abba a kicsi sufniba, aminek teteje sem volt. Csak feküdtem, fáztam, reszkettem, s néztem a hópihéket, amik szép csendben, nagyon nagyon csendben hulltak. Rám. Takaróm volt, de csak az a rongyos, amit a Bodri összerágott. Emlékszem, mikor már annyi hó esett rám, ami belepett, na akkor nem fáztam már. Azóta tudom, hogy a kicsi hó hideg, a nagy hó meleg.
Karácsonyra hoztak nekem is ajándékot nénémék, ez volt a szerencsém. Mert ide akarta adni nekem, s keresett, hol vagyok. Anyám meg kellett mutassa, hogy hol fekszem, mert néném olyan nagy kapitány tud lenni, hogy na. Pedig vajból van a szíve, csak szeret ordítani. Toporzékolt, s ordítozott akkor is, hogy anyám mit gondol, hogy kitesz mint egy kutyát, egy sufniba, hogy menten agyoncsapja, s hozzon valami ruhát nekem, mert ő most elvisz innen. Persze nem volt ruhám, de volt Rózsinak, a testvéremnek, s abba öltöztettek. Rózsi nyávogott, hogy jaj, a szép csillámköves mackóját, azt ne adja rám anyám, de anyám meg volt nagyon ijedve nénémtől, s csak félrelökte Rózsit.
Mindig, de tényleg örökkön örökké emlékezni fogok arra az estére, mikor megérkeztünk nénémhez, pedig azt mondják hülye vagyok, nem csak csámpás, s rövid az eszem is. Ezt nem igazán értem, mert honnan is tudhatná bárki is, hogy nekem a fejemben hosszú vagy rövid az eszem, hiszen nem látja. De erre emlékszem, s szeretek rá emlékezni. Néném betett egy nagy kád vízbe, finom melegbe. S habos volt a víz. Lágy, simogató. “Na, te ütődött, hadd el, mert itt jó dolgod lesz, majd én gondoskodok rólad” – mondta néném. Ő mondhatja, neki szabad. Neki mindent szabad. S gondoskodott is rólam. Attól a naptól kezdve sose kell éhesen , hidegbe elaludnom. Van meleg ágyam is, puha, s rendes ágyneműm, párna, paplan, sőt, kispárna is. A kemence mellett aludhatok. Nyáron nem számít, de télen olyan jó, csak úgy duruzsol, s abba alszok belé.
Dolgozni is szoktam, mert néném nem szereti a lusta népséget, s azt mondja, hogy csak ütődött vagyok, nem nyomorék, s menjek, ássak, vagy hányjam a havat, vagy kapálja. De van, hogy kiengedhetem a csirkéket is. Azok olyan csiklandósan csipognak, azt szeretem csinálni. S dolgozni is szívesen dolgozok, de csak, ha néném mondja. Akkor akármit megcsinálok. De erről majd mesélek holnap. Ma csak úgy eszembe jutott, hogy miért lettem Csámpi. Hát ezért. De nénémet szeretem. Erről is még sokat fogok mesélni. Na, jóéccakát.
2.
Szóval Csámpi ezért lettem, amit elmeséltem nektek a tegnap. Persze, tudom, ez olyan lányos csúfnév, de nem én adtam magamnak. Így csúfolnak, s csúfolnak emiatt is, hogy legény létemre Csámpi lettem. Na, de nem baj, én szeretek kacagni, s azokkal is akik csúfolnak, olyan jókat kacagunk, csak úgy gurul kifelé a szánkból a jókedv. Néném ritkán kacag, de mikor igen, akkor cseng belé a ház, s én olyankor táncosléptű leszek, s úgy dolgozok, mert nénémnek jókedve van. Néném vesz nekem cigit is. Tudja, hogy szeretek pöfékelni, hát megveszi. Mindig morgolódik miatta, de én sose kértem, s ő mégis gondoskodik, erről is. Mert ő szeret engem. Ezt abból is látom, hogy mindig szid, s kiabál, hogy “ Te ütődött, már megint né hogy összesároztad magad! Engedhetem teli a kádat! “ Vagy, “ Te málészájú, hát miért nem eszed meg azt a levest? A húsra fened a fogad, mi? Na, arra fenheted, az a bátyádé!” . De ha valaki más ütődöttnek nevez, vagy rám szól, hogy sáros vagyok, vagy akármiért is csúfol, veszekszik velem, akkor néném nem hagyja. Akkor megvéd, de úgy mint Zrínyi, vagy ki, a várat!
Azt már mondtam, hogy néném kapitány? Bizony! Szerintem kiérdemelte a kapitányságot, úgy tud mindenkit egrercíroztatni. “ Fuss ki, öblítsd ki, eriggy, húzd meg, szaladj, ereszd meg, ne azt te lökött agyú, hanem amazt!” De vicces is néném! Olyanokat mond, hogy csak úgy dőlök a kacagástól. A minap is azt mondja, mikor meglátja a kezem, milyen ráncos lett a víztől: “ Na, né, olyan ráncos az ujjad, mint a Jucika p.. nája! “. Hát ne szakadjon meg az ember fia a kacagásba? De amikor kapitány, akkor jobban teszi mindenki, ha vigyáz, s csinálja amit mond, mert biza kiengedi a hangját, úgy, hogy megremegnek az ablakok a faluban! Van, hogy nincs nagy kedvem megcsinálni valamit. Például mikor disznóölés van, akkor elbújok. Na persze néném tudja, hogy hol vagyok, mindig ugyanoda bújok, a kinti budiba. Leülök, bedugom a fülem, hogy ne halljam a visítást, s aztán sokkal később kimegyek, mikor már szegény pára nem él. Ezzel az a baj, hogy úgy tudom szorítani a fülemre a tenyerem, azt sem hallom, amit néném kiabál. Mikor már elég sok idő eltelt, s a fülemről elveszem a tenyerem, akkor hallom ahogy kiabál: “Csámpi, a kutyakergető jó anyád mindenit, jössz elé rögtön, te munkaszomorító? Mindenki szorgalmasan dolgozik, csak te szöksz el? Aztán a pecsenyét van eszed megenni, azt nem sajnálod, ugyi? “, s így tovább, mondja, szid, s van amikor rá is koppint a fejemre, hogy azt mondja: “ Nesze, te ütődött, lükébb már ejsze nem leszel!”. De nem fáj, s ha fáj is, neki eltűröm, mert szeret engem.
Ma este is kaptam egy koppintást a fejemre, mert nem mentem idejében a kádba, s kihűlt a víz. Néném kiabált, veszekedett, s rákoppintott a fakanállal a fejemre. Utána finomat ettünk, hurka, kolbász sült, néném vágott hozzá káposztacikát. Én is kaptam hurkát, kolbászból csak kicsit, a többi a báttyáé, mert ő nagy erős ember, s ő is dolgozik, az is lehet pont annyit mint én. Hát én szeretem is a hurkát, becsületre mondom, jobban mint a kolbászt… Most a jó meleg takaró alól nézek ki, s kívánok jóéccakát máma is.
